Európa könyvkiadó, Budapest, 1971

Petra-Szabó Gizella ford.

„THE AMERICAN WAY OF LIFE: kísérlet az élet kozmetikázására, de az élet nem hagyja magát kozmetikázni…” (49.o.)

„Nem jöttem ki a vízből, pedig hirtelen undorom támadt a rovaroktól, a buborékoktól a barna vízen, a nap lusta pislogásától: az égbolt, mint valami zöldséges kosár, ha az ember hanyatt fekszik a vízen és fölfelé néz, méteres levelű legyezőpálmák, mozdulatlanok, közbül törpeakácok, folyondár, léggyökerek, mozdulatlanok, itt-ott egy vörös madár a folyó felett, különben halálos csend (amikor Herbert éppen nem járatta a motort) a fehéres égbolt alatt a napot mintha vattába bugyolálták volna; ragacsos és forró és párás, körötte szivárványgyűrű.”

„Holtfáradt voltam, a talajt mintha fűtötték volna, államat a tenyerembe támasztva ültem, verítékeztem a szederjes holdfényben. Szentjánosbogaraktól szikrázott az este.” (52.o.)

„Utálom a búcsújelenteket.
Nem számítottam rá, hogy még egyszer találkozom Ivyvel, főként nem ebben a lakásban, amelyet ő a „mi lakásunknak” nevez…
Mi tagadás, sokáig zuhanyoztam…
Veszekedésünk azzal kezdődik, hogy Ivy bejön egy frottírtörülközővel, én kidobom – erőszakkal, és ez nagy hiba, mert Ivy imádja az erőszakot, akkor nem kell rá jogcímet keressen, hogy belém harapjon… Szerencsére éppen cseng a telefon!” (56.o.)

„Visszateszem a homárt a hűtőbe. Ivy elfogadja a kínai éttermet; hanem most már, ezt el kell ismernem, nagyon meglátszik rajta a bőgés; a make-up elengedhetetlen.
Várok…
Lakásomat, Central Park West, mindig is drágállottam, két szoba, télikert, tagadhatatlanul remek fekvés, de rettentő drága, ha az ember nem szerelmes…” (57.o.)

„Katolikus, maneken, mindenről lehet tréfálkozni vele, csak a pápáról nem; talán leszbikus, talán frigid; azért csábított el, mert, mint mondja, önző vagyok és szörnyeteg. Ivy nem buta, de kicsit, azt hiszem, perverz, amellett csupa szívjóság, amikor éppen nem dúl benne a nemiség…Mikor hazaértem, kabátban, kalapban ült ott, mosolyogva, pedig két órát várattam, és nem tett szemrehányást.
Everythingokay?
Volt még bor az üvegben.

Everythingokay – mondtam.

A hamutartó tele csikkel, Ivy arcán bőgés nyoma, széttöltöttem poharainkban a maradék bort; amennyire tőlem tellett, igazságosan; és bocsánatot kértem az előbbiekért. Fátylat reá!” (65.o.)

„Csak állok egy helyben, kezemben a pohár, a pohárban gin, amit nem szeretek, és iszom; állok, hogy ne kelljen lépteket hallanom az üres lakásban, lépteket, amikről tudom, hogy csak az enyémek lehetnek. Mindez nem tragikus, legföljebb nyomasztó: az ember utóvégre nem kívánhat saját magának jó éjszakát.” (91.o.)

„Hány gyerekről lehetne vajon elmondani az élők közül, hogy valóban akarták őket? Más dolog, hogy az asszony inkább akarja a gyereket, ha egyszer megvan már. Az ösztönök automatizmusa… Ha már megvan a gyerek, az asszony elfelejti, hogy eredetileg ő sem akarta. Ráadásul a férfi feletti hatalom érzése… Az anyaság mint az asszony gazdasági fegyvere…” (105.o.)

„a nő a teremtés proletárja, és ezen a legfinomabb ruhákkal sem lehet segíteni…” (138.o.)

„Többé kevésbé minden nő hajlik a babonára.” (139.o.)

„Mulatságos helyzet: nem azt mondom, amit akarok, hanem amit a nyelv mondat velem. […] Hiányos szókincsemnek vagyok az áldozata.” (179.o.)

„Aki él, nincs ideje aludni!” (181.o.)

„a zöld zsalugáter, mely leszakadt, fehér kacagása a porban, ahogy végigcsúszik az utca kövén ki a tengernek, a málnafény az éjszakai fehér város fölött lebegő porban, a hőség, a kubai zászló…hintálom magam és énekelek, és jól van így, az üres hintaszékek tánca mellettem, a gázlámpák fuvolázása, a virágszirmok kavargása. Dicsőség neked, élet!” (182.o.)