Tükrök árulása Európa könyvkiadó, Budapest, 1977, 68-84. o.

Hap Béla, Hosszú Ferenc ford.

„A papa nyugodt volt. Letérdelt Baltisberger úr mellé, és segített a nővérnek leszedni a sisakot. Nehezen ment, és az összetört versenyző megpróbált közben felállni, s úgy vonaglott, mintha ki akarna bújni abból az összetört testből. De ez már az utolsó erőfeszítése volt, utána összerogyott és vért hányt.
– Ich bitte …ich grüsse … – suttogta.
A feje lehanyatlott, lemeztelenített idegszálai remegtek, s amikor kisütött a nap, vére csordogáló rubinokként csillant." (81.o.)

„A nővér fáslit tekert Baltisberger úr fejére, egyre csak tekerte, de a piros szín csak átütött rajta." (82.o.)

„a tolókocsiban ülő férfi lehajtott fejjel ült, és a könnyei a pokrócra potyogtak…" (82.o.)

„Halkan odagördült most egy drapp Mercedes, az, amelyiket reggel a Morava szálló előtt megcsodáltak, kimászott belőle a mechanikus, lefutott az árokba, és két ujjal megérintette a ponyvát ott, ahol körülbelül a halott feje volt. Aztán fölemelte a sisakot, és a fatönkhöz ütögetve kirázta belőle az alvadt vért." (83.o.)