Csodaöreg szeretnék lenni.

Harminc évesen kezdenék hegedülni, öt év alatt sajátítanám el

az alapokat. Attól fogva fellépnék

minden családi ünnepségen. Negyven éves koromra

konzervatóriumot, ötven éves koromra zeneakadémiát
végeznék.

A fejlődésem egyre lassulna.

Tizenöt év múlva még mindig csak ígéretes

tehetségnek tartanának. Közben érne egy

szívinfarktus, de lábon hordanám ki,

és senki se tudná meg, a végrendeletem tiltaná,

hogy felboncoljanak.

Hetven évesen fedeznének föl.

Aztán koncertek, mindennapos munka a sikerrel.

A vezénylés is megkísértene,

de nyolcvankét éves koromban,

most még számomra is megmagyarázhatatlan okból,

visszavonulnék. Az érdeklődés mégse

lankadna, Amerikában és Oroszországban is

csodaöregek bukkannának föl.

Ülnék hegedűvel a kezemben,

a kottafejek mint örvénylő

fekete lyukak mélyednének a papírba.

A nyolcvannegyedik születésnapomról maradt

torta utolsó szelete száradna az asztalon,

visszahajtott abrosz, az idő hirtelen

a másik irányba kezdene telni, és én

zuhantamban összezúznám magam a csilláron.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés